Életünk 1989/7. (dedikált példány) [antikvár]

Részlet:,,Borongások*Az utas eltalálja a fácánt, de továbbmegyŐszi séta a Dunaparton, a levegő éles, a vízen fénycsíkok, besötétedett. Megvilágított házak, az ég fenn tintakék, lenn téglavörös. Kobra Dávid felnéz, egy ablakon át egy halovány csillárt lát meg egy fehér parókát. Megy az utcán, minden csúf, minden gyönyörű. Elragadtatottan tapogatja a korhadó falat. Ez a fal az övé, itt őt majdnem lelőtték. Jó, ha egy metafizikai távlatoknak földrajzi lelőhelye van. Kedélye délelőttönként nagy hullámokban árad ki, délutánra azonban elfogja valami baljós elmélyülés. Ilyenkor aztán kifordulna innen, mint egy rendetlen lakásból, amelyet már nem tud rendbehozni. Megy az utcán, közel áll hozz minden, ami elócskult, viseltes, hevenyészett. Balsikerüket alig leplező, félgondosságtól és önelhagyástól melankolikus tárgyak burkolják körül az érzékeit. Nemcsak divatból szereti a régit, hanem azért is, mert az veszi körül. Nem vagyok jegyese az újnak. Időm sincs rá, hogy az legyek, várnak az élvezeteim...."