Emberszabású szervezet (dedikált) [antikvár]

A könyv célját legtömörebben a régi vicc fejezi ki: - Ki a legboldogabb ember a földön? - A pápa, mert csak halála után találkozik a főnökével. Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki boldog legyen? A vicc tanulságaképpen bizonyára az, hogy ne legyen főnöke. A szocializmustól minden ember azt várja, hogy boldogan, szabadon, emelt fővel, teljes életet élhessen, ne kelljen attól tartania, hogy emberi méltóságát megsértik, ne legyen másoknak kiszolgáltatva, és szeretné azt is, ha az anyagi és erkölcsi elismerést az érdemei szerint kapná. Sajnos, a szocialista társadalom ezeket az igényeket még nem elégíti ki, mert Lenin átvette a kapitalizmustól a hierarchikus alá-fölé rendeltséget, a főnök-beosztott viszonyt, és ez a szervezet szükségszerűvé teszi a kiszolgáltatottságot. A hierarchikus függőséget semmiféle demokratikus törekvés nem szüntetheti meg, hiszen ez a kapitalista nagyüzemek kizsákmányolási eszköze, demokratizálni lehetetlen. A kapitalista üzemekből vettük át a darabbérezést is, de azzal a dolgozó társadalom negyedének sem mérhető a teljesítménye, ezért teljesen alkalmatlan arra, hogy minden ember a végzett munkája után részesedjék a javakból, noha ez a szocializmus célja. A hierarchikus szervezettel és a darabbérrel tehát nem lehet elérni a szocializmus céljait. Emiatt mondta egy öreg bányász a szerzőnek, hogy ő nem ilyen szocializmust akart. Azt nem tudja megmondani, hogy milyen szocializmusra vágyódik. A szerző a megoldást olyan szervezetben látja, amely nem kívánja az embertől, hogy saját biológiai törvényszerűségeivel ellentétesen viselkedjék, hogy önmagát megtagadva alkalmazkodjék a szervezethez. Ellenkezőleg: azt javasolja, hogy olyan szervezeteket hozzunk létre, amely mindig alkalmazkodni képes az emberhez, az ember céljaihoz, vágyaihoz, és olyan érdekeltségi rendszert, amelyben az egyéni érdek azonossá tehető a közösség érdekével, hogy egyszerre szolgálhassuk a saját céljainkat a társadalom haladásának céljaival.