Emlékeim - CD-vel [antikvár]

Elöljáró beszéd A szólások, közmondások idő-érlelte bölcsességeket, sokszor ismétlődő szomorú tapasztalatok summáját, vagy a nehézségekben is erősödő, élni akaró reményeket fogalmaznak meg. Egy ilyen jól ismert mondás jutott eszembe, amikor először hallottam e jubileumi kötet kiadási tervéről: „Egy fecske nem csinál nyarat". Nem a közmondás igazi tartalma szólalt meg bennem, hanem éppen az ellenkezője. A valóságos helyzetre igazítva éppen azon gondolkodtam el: igenis, egy kitűnő felkészültségű ember, töretlen hittel, akarattal, talán az idő, a környezet szerencsés fogékonysága révén is, munkásságának minden területén képes szinte egymaga megváltoztatni, jobbá tenni a körülötte levő világot. Tarcai Zoltán 1958 jűniusában érkezett Nyíregyházára. Azóta, 50 éve itt él, gazdagítja, formálja a város zenei életét a kórusművészet, a zenepedagógia, a zenei közművelődés sok-sok területén. Magam is a szerencsések közé tartozom, akik valamilyen módon e gazdag pálya közelébe kerülhettek és így őrizhetik ezeknek a kapcsolódásoknak szép élményeit. A számomra emlékezetesek és fontosak közül hadd idézzek fel néhányat. Talán a legelsőt, még mint kisgyerek éltem át 1958-ban. A nővérem, aki a Nyíregyházi József Attila Művelődési Ház vegyeskarában énekelt, egy este izgalommal mesélte el, hogy új karnagy állt a kórus élére, Tarcai Zoltán. Sokkal később tudatosodott bennem, hogy ekkor indult el az a folyamat, a kóruskultúra lendületes kiépülése Nyíregyházán, melyet ma csodál az ország-világ. 1958-tól Tarcai Zoltán kórust vezetett a gimnáziumokban, tanítóképzőben, művelődési házban, a Hittudományi Főiskolán, plébánián - ahol lehetett. A karvezetők képzésére Karnagyi Klubot szervezett, fiatal, tehetséges muzsikusokat újabb és újabb feladatokra ösztönzött, rangos szakemberek sorát hívta a városba, énekes talédkozók, fesztiválok szervezésének ötletét adta. Kodály Zoltánnak, egy 1936-ban megjelent írásában ezt olvashatjuk: „Mi lesz a jövő? Tündérkert, vagy pusztaság? Rajtunk áll. Azon múlik: lesz-e elég munkás kéz. Elég kiművelt fejű és lelkű karvezető, aki meglátja, mi a teendő, s azt véghez is tudja vinni." Tarcai Zoltán karvezetőként meglátta, mi a teendő. És véghez is vitte, véghez is viszi. Rajta nem múlna a „Tündérkert" eljövetele.