Énekes életem (többszörösen dedikált példány) [antikvár]

ElőszóKorunkban divatba jött" az emlékiratok megjelenése a könyvpiacon. Művészek, nagy emberek" - ismertek, vagy kevésbé ismertek - tájékoztatják az olvasókedvű közönséget életükről, pályájukról, érvényesülésükről, kudarcaikról, sikereikről. Legfőképpen ez utóbbiakról.Vannak, akik mással íratják meg - vannak viszont, akik maguk veszik a fáradságot és vetik papírra - őszintén, vagy az exhibicionizmus" varázsában - mit is csináltak e rövid földi élet folyamán. Hogyan sáfárkodtak" tehetségükkel? S beszámolójukkal szinte meghosszabbítják életüket, megörökítik nevüket, működésüket azon a területen, ahová tehetségük és tudásuk révén állította őket a Sors.Ez a könj^ természetesen nem lehet nagyigényű - olvasói között lesznek, akik soha nem hallották a szerző hangját, sőt azt sem tudják, hogy van [volt) valahol egy Tálas Ernő nevű énekes. (Vannak persze, akik még Caruso, vagy Gigli nevét sem ismerik - mindez érdeklődés és kultúra függvénye.) A lényeg nem is az, hogy valaki elismert és nagy művész, hanem, hogy a kevésbé ismert művész is megtalálja munkájában azt az örömet, amellyel örömet ád hallgatóinak- nézőinek is. Az éneklés öröme kisugárzik a hallgatóságra, s tapsra készteti a közönséget. A zenei igény kielégítésére szükség van ismeretlen" művészekre is, hiszen a nagyok" számára egyszerűen fizikai lehetetlenség, hogy mindenhová a világon eljussanak. Pl. Puccini Toscája talán minden este színre kerül a világ 8-10 operájában. De egy nagy" Tosca csak egyetlenegy előadáson tud megjelenni és énekelni. A többi előadásnak is szüksége van egy Toscára - rábízzák tehát kevésbé ismert énekesnőre. The show must go on!S ha nevem nem is lett világszerte ismert, az éneklés örömét éppúgy megkaptam, mint a nagyok". A pálya nehézségei, kudarcai-örömei ugyanúgy részei életemnek, mint a nagy és ismert énekeseknek. S ha kevesebb hallgatót értem is el, mint ők, ez nem csökkenti örömömet. Mert ez a legszebb foglalkozás" - ha még egyszer születnék, akkor is az énekes pályát választanám.Ezekkel a gondolatokkal indítom útjára könyvemet, s bízom benne, hogy olvasóim nem fognak unatkozni.Tálas ErnőStockholm, 2000. március 22.