Erdei Ferenc életútja sorsfordulókkal (dedikált példány) [antikvár]

BEVEZETŐ Életútjának talán legnagyobb sorsfordulója volt, hogy 1944 végén kérte felvételét a kommunista pártba, ahova fel is vették. Sokan úgy gondolják, hogy ezt azért tette, mert a szovjet mezőgazdasági rendszert akarta minél hamarabb átültetni Magyarországra. Ennek azonban éppen az ellenkezője az igaz. 1938-tól kezdve születtek olyan megállapításai, nézetei, elgondolásai, amelyek azt bizonyítják, hogy ettől az időponttól kezdve a parasztság sorskérdéseiben, az agárár- és szövetkezetpolitikííban antisztálinista álláspontot képviselt. Hogy mégis az ezzel ellentétes vélemény terjedt el, a tájékozatlanságnak van szerepe. A tájékozatlanság kialakulását viszont az is elősegítette, hogy a közelmúltban megjelent két Erdeivel foglalkozó könyv (Erdei Ferenc emlékezete. Szerk.: Varga Gyula. Bp., 2010. Huszár Tibor: Erdei Ferenc Politikai életi'aj 1910-1971 Bp., 2012.) Nem ismeri azokat a fontos Erdei-dokumentumokat, amelyek antisztálinista nézetü-ől adnak számot. írásom fo célja, hogy ismertessem az említett fontos Erdei-dokumentumokat. Számot adja munkásságáról, küzdehnéről, amelyet azért folytatott, hogy a magyar parasztság ne szenvedő tömegként élje át a bekövetkező nagy változásokat, hanem társadalomalakító erőként. Az 1950-es, 1960-as évek fordulóján újságíróként futólag többször találkoztam Erdei Ferenccel. Ezek azonban pillanatnyi alkalmak voltak, rövid szóváltásra. Egyik alkalommal a megyei lap szerkesztősége nevében arra kértem, írja meg emlékezését, hogy 1944-ben hogyan jött haza Szegedre, Makóra a fronton keresztül. Rövid, lakonikus válasza az volt, hogy nincs még itt az ideje. Az 1960-as évek közepén kis történész csoportunk hozzáfogott Makó legújabb kori történetének földolgozásához, megírásához, és tőle kértünk támogatást. Munkánkat már örömmel támogatta, és jó néhányszor fölkerestük Budapesten népfrontfőtitkári szobájában. Mindig a nagy kerekasztal mellé ültetett le bennünket, mondván, itt nincs asztalfő, mindenki egyenrangúnak érezheti magát. Beszélgetéseink, eszmecseréink Makó történetének kutatásával voltak kapcsolatosak. A város közelmúltjával foglalkozó kötet bevezető tanulmányát ő írta. Meg kell mondanom, hogy voltak olyan történeti kérdések, amelyekben nem értettünk egyet. Ez azonban egyáltalán nem rontotta, hanem még inkább erősítette kapcsolatunkat, együttmunkálkodásunkat.