Erdélyi műhely - Budapesten (dedikált példány) [antikvár]

SZEMÉLYES BEVEZETÉS Mindig Budapesten éltem, családilag (szüleim és feleségem okán) is a magyar fővároshoz kötődöm: jól ismerem múltját, emberi világát, nevezetes épületeit és azt a gazdag képet, amelyet irodalmunk minderről festett: mintegy megalapozva és erősítve személyes identitásomat. Ismerem szülővárosom történelmi megpróbáltatásait és fájdalmait is, így 1945 januárjának vagy 1956 novemberének tragikus eseményeit, amelyek nem csak a város történetében, az én magántörténelmemben is szomorú nyomokat hagytak. És ismerem a magyar vidéket, a Dunántúl és az Alföld irodalomtörténeti emlékekben gazdag városait, a Balaton színes és költői világát, amely ifjúságom talán legszebb ajándéka volt, hiszen évente több alkalommal is egy kis vitorlás fedélzetén járhattam be a „magyar tenger" vidékét. Bejártam emellett a fél világot: Európát, Ázsiát, Észak-Afrikát és Amerikát, és otthonossá lettem a Kárpát-medencének (az egykori szép történelmi Magyarországnak) a nemzeti múlt és a magyar irodalom által megjelölt városaiban és tájékain. Természetesen Erdélyben is, amely (nem udvariaskodásból mondom) ma már szinte „második hazám". 1969 januárjában jártam először Erdély földjén: Brassóban, Marosvásárhelyen és Kolozsváron, ezt követve minden esztendőben, általában több alkalommal is. Ezeket az alkalmakat ünnepségek, tudományos konferenciák, író-olvasó találkozók és olyan erdélyi magyar kulturális intézmények kínálták fel számomra, mint a Korunk vagy a Helikon szerkesztősége, a Kriterion és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar írószövetség erdélyi tagozata, és olyan neves barátaim, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életet irányító neves írók, szerkesztők, könyvkiadók, mint Domokos Géza, Gálfalvi Zsolt, Gálfalvi György, Kántor Lajos, Cseke Péter, Markó Béla vagy éppen Tőzsér József, aki a jelen könyvet gondozó könyvkiadónak nemcsak szakmai vezetője és tulajdonosa, hanem éltető „lelke" is volt. (Az ő emlékének ajánlom könyvemet!) Erdély számomra sohasem csupán a magyarság egyik történelmi otthonát, klasszikus irodalmi alkotások ihletőjét és termőföldjét, számtalan barát meghitt közelségét jelentette, nemcsak történelmi városokat és falvakat: udvarházakat és várromokat, varázslatos tájakat és természeti értékeket, a magyar népművészet és a magyar magas kultúra otthonát, hanem a magyarság egyik meghatározó