Fekete hárászkendő (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált.
Volt egy nyurga, szőke kislány egy tízgyermekes családban. Józsefváros, Kispest, Erzsébet szűk lakásaiban nőtt fel, s már tizennégy évesen két műszakban, fonógyárban dolgozott. E lány életének mozzanatait sejthetjük ki Csongor Rózsa elbeszéléseiből, még azokból is; amelyek nem róla, hanem más emberekről szólnak. Pedig Csongor Rózsa nem önéletrajzot írt, hanem egy valahai nyurga, szőke gyerek-munkásnő sorsát követte, aki először olvasatlanul hordta vissza a "könyvtárba", azaz egy ifi-szervezet egyik vezetőjének kitárt ajtajú szekrényébe a könyveket, mert túl széles sorok és apró betűk voltak bennük, hogy néhány évtizeddel később ő legyen egy megyeszékhely könyvtárának az igazgatója. Aki mint ifjúkommunista, hamis papírokat és lőszert hordott a háború alatt a városon keresztül, s eközben olykor találkozhatott szerelemmel szeretett mesterével is, hogy aztán e mestert az új rendszer Moszkvából jött urai börtönbe zárják, eltüntessék a világ szeme elől, s őt magát se kerülje el a meghurcoltatás. Akit az anyja egykor hol ehhez, hol ahhoz a szomszédhoz szalajtott át kicsi lisztért, használt smirglipapírért, mert jól tudott beszélni az emberekkel, s aki aztán e képességével a Szigligeti Alkotóházban Lengyel József zárkózottságán nyit rést, meg a könyvtárába látogató nagy írókhoz keres, és olykor talál kulcsot. Mert ahogy az emberi szolidaritásnak, a tisztességnek akart szolgálni, úgy kezdettől a műveltség és az irodalom is lenyűgözte. Több és drámaibb csalódásban volt része, mint kortársai zömének, mint a mi nemzedékeinknek általában, akik végigéltük az elmúlt fél évszázadot. Azért, mert jobbhiszemű volt és többet adott magából, mint mások. S furcsa módon épp ez a jóhiszeműség és részvét a szenvedő emberek iránt nem kopott el, nem romlott meg az elbeszélések hősnőjében, az egykori szőke lányban, és az őt jövő koroknak átörökítő íróban: Csongor Rózsában sem.