Fél szívvel is felkapaszkodnék (dedikált) [antikvár]

Veiczi Irma negyedik kötetében egyszerre búcsúzó és újat kereső, a szülőföldet és a világ egészét is megéneklő, hol szemlélő, hol elszánt akaratot sugárzó verseket olvashatunk. Gondolatai között a szerelem, a szeretet, a szabadság, a tenni vágyás, a remény és a halál tudata egyaránt helyet kap. A világ rendjében fontos szerepe van az örökös változásnak is. Természet- és életszeretet árad verseiből, de magas erkölcsi mércét támaszt az életben, a küzdelemben, az emberi kapcsolatokban. Érzelmei olykor rejtőzködnek, olykor nyíltabban elénk tárulók. A békét hirdeti és akarja, hiszen „Nincs nyertese az öldöklő harcnak. / Ki fegyvert fog, az mind-mind vesztes". (Marad-e abból, mit tegnap megalkottunk?) Az igazsághoz, nagy tettekhez nem elég a vágy: akarat, ész és erő ötvöződése is szükséges. A versek nagyobb része nehéz, súlyos mondanivalójú, de helyet kap köztük könnyedebb, játékosabb stílusú is. „Szabad csak akkor vagy, / ha izzik a szellemed, / és pusztaság dallamán is / ébred a szeretet" - írja. (A világ vagyona) A természetben egyszerre lát reményt és halált. „Elvetett magom kalásza beérett" című verse pedig egyszerre biztatás, remény, lemondás és bizakodás. Veiczi Irma költészetében a gondolatok hatalma, küzdelme tárul elénk.