Feljegyzések szökőévben (dedikált példány) [antikvár]

Elhintem morzsáimat. Hátha összeáll belőlük egy kenyér. Ráhangoló Kapkodni nincs idő. A kapkodás nem haladás. Csak sietős útkeresés, felszínes lehetőségvadászat, tapasztalatlanság szülte kaland. A magamfajta ember, hatvan fölött már megérkezni szeretne. Kényelmesen, a saját tempójában, oda, ahol jó neki. Ahol boldog. Ahol elégedetten hátradőlhet, végignézve a bebarangolt tájon, az ismerős arcokon, és hetykén azt mondhatja: Vigyázz halál! Jövök! A fogyasztói társadalom fogyasztói, fogyasztva híznak. Ez most egy ilyen kor. Jóléti. Sokan vannak tőle rosszul. Tanulni, olvasni, gondolkodni nem divat. A divat a divat. Meg a drog-, a játékgép- és a mobiltelefon-függőség. Meg mindaz, ami anyagi haszonnal kecsegtet, szexuális élvezetet, dús kebleket, kockás hasat ígér. Az idődet rá kell szánnod az életedre. Lehetőleg érdemi tevékenységekre. Ám az alkotás sem salakmentes. A pék is összegyűjti a kiszaggatott pogácsa maradékát, amiből új tésztát gjair. Ez a könyv a tollforgatói munka maradékait adja közre. Kapkodónak tűnhetnek az itt következő írások, pedig csak sokfélék, sokszínűek. Felröppentett ötletek, verskezdemények, szótorzók, prózamorzsák; a tollnoki termelés sajátos melléktermékei. De semmiképp sem értéktelenek. Régóta őrizgetett, minőségi maradékok. Készletkisöprés. Kisprózáim javát nemrég a Rozsdaszínű álomvilág című könyvemben adtam közre, verseimet a Megszületett a buborék című kötetben. S ami e két jókora merítés után visszamaradt, azzal foglalkozom most. Napról napra, de nem naplószerűen. A dátumok csak azt jelzik, hogy