Földönkívüliek a Pénzverem utcában (dedikált példány) [antikvár]

Az élet dolgai A vekker kukorékolása ébresztette fel reggel hétkor Kovács László mosógépszerelőt. Mogorva volt, mint minden reggel, már több mint fél évszázada. Hiába mondta a kakas, hogy good morning, ez sem javított a hangulatán. (Igaz, nem is értette.) Bevitte kávéját a fürdőszobába, a csöpögő csap fölött a tükörbe nézett, és nagyot sóhajtott. Borostás, ráncosodó arca, fehér haja nem nyújtott vigasztaló látványt. Még szerencse, hogy erősen domborodó pocakját és kurta, szőrös lábait nem látja. Miközben bepamacsolta magát arra gondolt, hogy ha már nyugdíjas lesz, nem kell mindennap borotválkoznia. Akár olyan is lehet, mint az a hajléktalan ott a sarkon. Nagy, fehér szakállal. Csak a haja ne lenne ilyen hófehér! Eltöprengett. Talán a Calgon-hiánytól van? Vagy túl sok Vanisht használt? Az nem lehet, hiszen nem mosógépben mossa a haját! Akkor mitől lett olyan fehér? Kovács László csak egyszerű mosógépszerelő volt (de annak nagyon jó!), ám azért sokat töprengett az élet dolgain. Tudta, hogy nem érthet meg mindent, de mégis Felesége még aludt, amikor bement a hálószobába felöltözni. Szürke nadrágot, szürke pulóvert és fekete cipőt vett fel (mert nem volt szürke cipője). Amikor a szürke zoknit kereste a fiókban, annak csak az egyik felét találta. - Már megint - morogta. - Mindig ez a vége. És aztán sohasem lesz meg. Kénytelen volt megelégedni egy pár rózsaszín térdzoknival. Felesége, felébredve a morgásra, csapkodásra, álmosan megkérdezte: - Megjavítottad a csapot? - Még nem. Majd este. Különben is, százszor megmondtam már, hogy nem vagyok vízvezeték-szerelő. Egyszerű mosógépszerelő vagyok (de annak nagyon jó!).