GriMaszk (dedikált példány) [antikvár]

Rímekbe faragva Nem márványba, mészkőbe vagy fába, „csak" rímekbe faragva villan elénk pár tucatnyi portré a színház világából - na meg annak holdudvarából -, megbocsátó szeretettel és humorral intve, oktatva, magyarázva, sőt moralizálva. Jönnek, jönnek a karakterisztikus figurák megállíthatatlanul, mellőzve mindenféle protokollt; nemzedékek távlatából, ahogyan a szerzőnek megjelentek az álom és az ébrenlét határán. Mindegyik magára vall — mint az a bizonyos harmadik walesi bárd —, csakhogy itt nem élet vagy halál a tét. A Némethi Lajos kobzán született strófák (ezek a teátrumi világból [eljkobzott sorok, sorsok) bizony nemegyszer szíven ütnek, de csak any-nyira, mint a románcokhoz illik, azaz szelídítve — avagy inkább fonákjára fordítva — szerepek és szereplők drámai jellegét. A „hála nyála" (szerzői lelemény) csoroghat az olvasó ajakán, midőn a kötet rímes, furcsa játékaival mulattja az időt, mulattatja magát. S közben persze tanul is; színházilag iskolázódik. De tán nem is a tárgy, hanem a szemlélet A dolgok színe és fonákja a fontos! A színházi ember vitalitása, ahogyan derűre képes fordítani a borút. Amihez napi készenlét, de nem mindennapi önirónia szükséges. Ez tartja életben az öreg színházi dirigenst is, aki így énekel: „A szakmából díjam nincsen,/ mégis lett egy nyereségem./ Ismerem a Kodály-módszert:/ fiatal a feleségem."