Ágrólszakadtak (dedikált) [antikvár]

Egyszer, régvolt gyermekkoromban, télre való tüzelőt hoztak apám házához; a rengeteg hasáb közé elkeveredett egy nyárfa-tönk is. Aztán a tüzelőt levitték a pincébe s mire a nyárfa újra előkerült, hát uramistenem, csoda történt: a felaprózott, gyökerétől elszakított nyárfa kihajtott a sötét, nyirkos pincében, ki bizony, új létre kelt... Ugyanígy új életre keltek, kilombosodtak a hazájukból elűzött, kivert menekültek is a penészes, rothadó deszka-barakok mélyén. És ez még nagyobb csoda volt, mint a nyárfa csodája. Róluk szól, tehát legyen az övék ez a könyvem; igen, elsősorban Trianon menekedő hontalanjaié legyen és legyen minden magyaré, hogy soha-soha ne felejtsenek... És legyen azoké is, akik bár nem magyarok, mégis fájlalják s talán szégyenlik is, hogy a kegyelmes Krisztus XX. századában mit műveltek itt egy ezeresztendős néppel, melynek kereszténységet védő diadalának emlékére ma a világ minden táján déli tizenkét órakor naponta megkondulnak a harangok immáron egy félévezred óta. Legyen mindenkié ezt a könyvem, akiknek az igazság és emberiesség többet jelentenek puszta szavaknál...