Gyertyagyújtók (dedikált) [antikvár]

A szabadság és a boldogság ideája nemcsak mint eszmény határozta meg az értelmiség tudatvilágát, hanem erkölcsi értékké is tárgyiasult az emberközi kapcsolatokban. Hasonlóképpen: egyszerre töltött be eszmény, norma és érték szerepet az átértelmezett őszinteség, becsületesség, felebaráti szeretet, áldozatkészség, felelősség, hazafiság, szolgálat és helytállás. Ahogy az önkéntesség mind több területről kezdte kiszorítani a külső kényszert, úgy jutott szóhoz mind erőteljesebben a lelkiismeret és mélyült el a felelősségérzet. Ami az értelmiség körében legegyértelműbben az önzetlen cselekvő szolgálatban fejeződött ki. Abban, ahogy ez a társadalmi réteg vállalta feladatait, életformává, választott sorssá nemesítve a helytállást. Életük is ezáltal lett - a költővel szólva - „summája ezrekének". Mert az igazi szolgálat mindig cselekvő. A látszatszolgálat csak a szavakat vállalja, a tettektől visszariad. A cselekvő jellegen túl az igazi szolgálat másik ismérve: az emberség, emberiesülés (= haladás) irányába tett lépés vagy annak kísérlete. Csak az szolgálja igazán közösségét, népét vagy nemzetét, aki a kellő élet (Hegellel szólva a történelmi szükségszerűség) irányába tesz érte erőfeszítéseket. A korabeli erdélyi magyar értelmiség elég tisztán látta helyzetét, hivatását, és biztos érzékkel tájékozódott a történelem útvesztőjében. Ezért volt szolgálata nép- és jövőszolgálat egyszerre.