Házsongárdi rekviem (dedikált) [antikvár]

"A tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem." - így szól Áprily Lajos a szívünkbe égett versében. Tört kő, porladó kereszt; félő, ha jön is új tavasz, már nem talál semmit, amit az emlékezet rügyeivel életre kelthet... A házsongárdi temető méltóságos, patinás szépségét talán az utolsó pillanatban mutatja meg az utókornak ez az album. Erdélyi írók, költők, püspökök, tudósok, katonák, színészek, közszereplők omló sírjait. Hát egy temető is meghalhat? A nyomokat is eltörölheti, nemcsak az idő, hanem a nemtörődöm, vállvonogató emberutód? Az Angyal - őrző-angyal, hiszem - még a helyén van. Szomorú, de eltökélt. Ahhoz, hogy minden figyelmeztető jel eltűnjön, Őt is szét kell zúzni. Van-e ilyen gyilkos merészség? Szilágyi Domokos is ide, ebbe a temetőbe tért meg. A Sajtóértekezlet című verséből idézek: "Hölgyeim-Uraim, együtt, örökletesen, együtt az örök-lesen együtt, életre-halálra, "elvegyülve, kiválva" - kötelez immár az útvesztő jövendő azzal, hogy megismerendő, mögöttünk a temethetetlen múlt, s a kitanult jelenben a megtartó utak. Tudjuk: "mint persely - e föld befogad." Hölgyeim - Uraim, várom - a válaszokat." Jókai Anna