Hentesek kézikönyve (dedikált) [antikvár]

A Hentesek kézikönyve az író 1990 és 1998 közt írott novelláiból mutat be néhányat, nem föltétlenül olyanokat, amelyekben hentes szerepelne (bár ilyen is akad köztük) vagy amelyekben a hentes szó konnotációi segítenék elő az értelmezést (pedig ilyenekre is lelhet köztük az olvasó). A cím mégis telitalálat a maga többszörös rejtélyeivel, áttételeivel és utalásaival. Mindenekelőtt azért, mert Krúdyra alludál, arra az íróra, akitől nyilvánvalóan legtöbbet tanulta Kőrösi Zoltán, és akinek számos jelenetére, epizódjára, alválfajára és írói felfogására ráismerhet Krúdy kései írásainak jó ismerője a Hentesek kézikönyvének darabjaiban. Különös kettősség jellemzi ezeket az írásokat: egy igen erős „földközeliség”, a mindennapok jeleneteinek, alakjainak, eszközeinek, gesztusainak, formáinak stb. verista felidézése s minuciózus pontosságú leírása, legyen szó akár randevúról, teherautó-vezetésről, szalag melletti munkáról, a sörözés liturgiáiról, a húsételek elfogyasztási módozatairól, illetve az áttűnések, álmok, elmozdulások, tükörkép-játékok, szürrealisztikus fantazmagóriák, látomások, víziók világáról adott líra-költői futamokról és pannókról (Meggyvér; A Lidi; Misi bácsi a központból; A citromos kolbászról; Üvegsör stb.). Ez a kettősség azonban nem külön-külön áll a novellákban, hanem igen sajátos szimbiózist alkot. Része van ebben annak is, hogy Kőrösi a víziókat is roppant életszerűen, „életesen” taglalja, de annak is, hogy – valami különös művészettel – a leghétköznapibb dolgok részletezését is oly módon végzi el, hogy az óhatatlanul átbillen az irreálisba, a lehetetlenbe, az álomba és szürreálisba. Egységesek ezek a novellák, nincs bennük külön „fenn” és „lenn”, ám az oszcilláció mégis állandó, a rétegek és szintek egymásba és egymásra épülnek, egészen sajátos hangulatú aurát kölcsönözve a sokszor igénytelenül induló, banalitásukat szinte hangsúlyozni vágyó novelláknak.