Hová lett aranytrombitád? (dedikált) [antikvár]

Benke László válogatott kötete mintegy "átrendezi" és új fénybe vonja egész eddigi költői oeuvre-jét: a kronológiai sorrendet figyelmen kívül hagyva, az életúton végigvonuló alapélmények mentén rendeződnek ciklusai. Így a kötet a benső utat rajzolja ki: a válságok és megoldáskeresések hullámvölgyeit-hullámhegyeit; az életérzés változásait, amelyek hátterében mindig kitapintható a történelem mozgása is. Amely épp úgy nem egy "boldogabb jövő" felé halad, mint egyéni életünk. De ha "feltámadás"-ban nem is, a "megváltás"-ban, a benső harmónia megtalálásában talán még reménykedhetünk! G. Komoróczy Emőke// Az embercsönd és embersötét egyre közelebb kerül a költőhöz, rátapad, körbe veszi, aki mintegy beágyazódva él. Olykor azt érzi, hogy ez nem más, mint boldog magány, a költői létezés velejárója. De aztán kiderül, hogy mégsem az, a világ nem érettünk, hanem ellenünk változik. Összegző versek ezek. Kiss Dénes// A költő a történelem kárvallottainak nevében a megváltó igazságot keresi. Az életszerelem receptjét, ami az emberi lélek legbensejében lakozik, ezért nem lehet manipulálni. E líra épp eszményei megvallása révén képes hinni a jelen gondjait megoldó történelmi jövőben. Baán Tibor// Benke László verseinek vitathatatlanul egyetemes mondandója van. Egy valóságos sorsregény dereng fel lírájuk pontos lélekrajza mögül. A szerző önéletrajzi ihletettségű regényt is írt, őt én mégis elsősorban lírai alkatnak látom, mások előtt is titkolhatatlan erős érzelmekkel: örömökkel, bánatokkal, fájdalmakkal, indulatokkal, vádakkal és önvádakkal, könnyen fellobbanó és nehezen elhamvadó szerelmekkel, de mindenek előtt és felett a teljes élet kielégíthetetlen szomjúságával. Költészetét egy sajátos tantaloszi életérzés színezi át, amelyben mintha beteljesíthetetlen vágyak ősi mítosza éledne újra.