Itt volnék én otthon (dedikált) [antikvár]

Fedlap a gerinc alsó részénél kissé felszakadt.
Kimondani magunkat, hogy a másik magára ismerjen bennünk. Talán ennyi az írás lényege. Ha a történetek, az érzések pontosak, mindegy, hogy újságíróként vagy szépíróként beszéli el őket az ember. Különben pedig hol a határ? Valószínűleg az is olyan képlékeny, akár a műfaji babonák. Nekünk, olvasóknak az a fontos, hogy magába rántson a szöveg. Jurkovics János könyve ilyen: magába rántós. Ismerős tapasztalatok, helyzetek, hangulatok váltakoznak benne: történelem alulnézetből, megélt mesék, újságból kimaradt háttértörténetek, lírai vagy éppen kíméletlen emlékezések, borotválkozás közbeni eszmefutták, sokadszor átfogalmazott motyogások a kedvesnek, magunknak, Istennek. Más fénytörésben, kicsit másfelől nézve, mint ahogy eddig láttuk – ahogyan mi motyogjuk. De ismerősen, szerethetően, emberien.