Jégvirágok (dedikált példány) [antikvár]

ElőszóAz embernek az a benyomása, hogy a legutóbbi évtizedek a rombolás koraként vonulnak be a magyar irodalom történetébe. Tollforgató-ink legsikeresebbnek tekintett része a történelmi csalódások ürügye alatt lemondott az irodalom legszebb hivatásáról - lényegében arról, hogy az irodalom a másik ember, a közösség életét segítse. Azok az írók, költők, akik nem azonosultak ezzel a destruktív fordulattal, s nem elégítette ki őket a nyelvi köldöknézés, valamiképpen másodrendű helyzetbe kerültek még akkor is, ha közülük néhányan ma is ott vannak az irodalmi közélet látható ormain. Az irodalmunk sokszázados hagyományához hűséges, vagy egyszerűen csak az ép valóságérzékükről és közösségi tudatukról semmilyen divat kedvéért lemondani nem kívánó szerzők sokasága viszont árnyékban maradt, fejlődéséhez nem kapta meg a szükséges segítséget a korszellemtől, sőt, ez utóbbi éppenséggel visz-szanyeste művelődésüket és alkotói fejlődésüket. Különösen, ha életük körülményei és színterei is távol estek az inspiráló központoktól.Az 1946-ban született, Szombathelyen élő, civilben" (immár nyugdíjas) vasúti mérnök, Böröczki Mihály markáns tehetsége nyilvánvaló volt mindazok számára, akik megismerkedtek vele ifjonti indulásakor. Oldott, többnyire jambi-kus versbeszéd, könnyed rímelés, az egyszerű, határozott érzések keresetlen megszólaltatásának értékes adottsága, férfias hangütés, otthonos magyarság-érzés, szociális érzék és talán némi (a