Jöjj el, szabadság! (dedikált példány) [antikvár]

József Attila: Levegőt!1956 októberében kevés verset éreztünk annyira magunkénak, mint József Attilának ezt az 1935 novemberében írt vallomását, s egyben hitvallását az emberi méltóság és a jelzőtlen szabadság mellett. Az életérzés, amit a vers kifejez, hittük, ránk is éi-vényes. A tiltakozás, amit megfogalmaz, bennünk is tüzelt. A fiatal lélek nagy érzésekre koncentrál, s e koncentráció közben egyszerűsít is: akkoriban leegyszerűsítve, bár a lényeget illetően helyesen olvastuk ezt a nemes anyagból felépített, de összetett szerkezetű, többértelmű verset. Megpróbálom most újraolvasni, körüljárni és elemezni.Már maga a nyitás kitűnő. Pontosabban azzal a kontraszttal kell kezdenünk, ami a vers címe és az első versmondat között feszül. A címben a költő olyan jogot igényel, ami minden embert megillet; a (szabad) lélegzetvételhez való jogot. Ez a legelemibb jog, még annál is alapvetőbb, mint amit József Attila hajdan Tömeg című versében követelt Munkát! Kenyeret!". Ezt a követelést, a maga lakonikus tömörségében felkiáltójelnek kell nyomatékosítania. Az első két sor viszont kérdés, legalábbis formailag. Valójában olyan retorikus kihívás, amire a költő nem is vár választ. Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott "Az ilyen kérdő technikájú nyitás viszonylag ritka József Attila költészetében. Hirtelenjében csak az Ady emlékezete és a Mondd, mit érlel jut az eszembe, de egyikben sem köveü a keményen csattanó kérdést egy olyan látszólag lágy, andan.-fó hangulatú leíró részlet, mint a ?gye^őí./esetében. A kihívó kérdés már előrevetíti a költő zaklatott lelkiállapotát, s mintegy felállítja azt az ellentétet, ami az egész versen végigvonul az egyén és az elnyomó hatalom között. Jóllehet a kihívás a hatalom határait is jelzi. Ha ugyanis az nem totális, nem tel-