Karikaturák 2. (dedikált) [antikvár]

Részlet: Hogy ki ez a hosszúhajú, háromgyerekes, egyférjű, csupacsont, kiszámíthatóan pontos, zavarbaejtően megértő, gyereket edzésre cipelő, derűs és társaságkedvelő, olykor magányra vágyó (és el is menekülő) Szűcs Édua? (Sose hittem, hogy romantikus is, pedig az). Nem tudom. Elvitt engem egyszer apja szülőföldjére, a Felvidékre. Parasztemberek meg iparos rokonok közé, faluba, aminek utcáját fölverte a porcfű, temetőbe, ahol megtalálta a Szűcs-ősök nevét, barátok asztalához, ahol a szőlőből messze látni, ahol most él, Pest felé. Aztán egyszer elvitt magukhoz, a Kertész utcába. Ahol reggelenként úgy kelti a gyerekeket, hogy mindegyiket végigmasszírozza. Azt mondja, azért, hogy erősek és jókedvűek legyenek. Este meg olyan párnára fektetik őket, amibe belevarrta a Napot és a Holdat. És belevarrta a párnáikba a kívánságaikat. Azt mondja azért, hogy szépet álmodjanak. Péterrel egy erkélyt is vágtak a gyerekszoba falába. Hát azt minek? kérdezem. Néznek föl, az erkélyre. Hát hol fognak Rómeó-Júliát jtászani...! Ja, hogy a rajzai... Lapozom őket. Göcögök, rázkódik a vállam. A kisördög a kedvencem. Áll a Másvilágon. Álmélkodik, nem tud betelni vele. Vagy a Csendélet. A boldog macskával... És a leselkedő hajótörött...?