Képeltérítők (dedikált) [antikvár]

Előzéklapon a szerző dedikálásával!
Filmkritikusként mindig is a tabutémák, a nehéz ügyek érdekeltek, de egyáltalán nem a bulvárszenzációk, hanem azok a nagyon is valóságos veszedelmek, lelki és társadalmi csapdák, amelyek mindennapi életünket nehezítik. A titok egyszerű, a tabu ördöglakat, a titokról nem szabad, a taburól nem tudunk beszélni, sót világosan gondolkodni sem. A moziba járó, tévénéző, internetező esszéíró ideje ilyenkor jön el. Hogy miért kell ehhez film, miért nem elég a szociológia, a pszichológia, vagy a történettudomány? Képkorszakban élünk, információink döntő hányadát a filmek, a tévé, az internet tükre által látjuk. A filmkritikus helyzete ideális, egyszerre láthatja át a dolgot magát és a róla alkotott víziókat. A mozgókép - legyen az dokumentum vagy fikció, nézzük moziban, tévéképernyőn, vagy épp interneten - elvben bölcsebbé és szabadabbá tehetne, ehelyett maga is megfejthetetlen labirintus. Egyszerre varázseszköze a megismerésnek és a megtévesztésnek. Szinte nincs olyan téma, ahol ne ütköznénk bele az önáltatásba és a manipulációba, hiedelmeink és a valóság súlyos különbözésébe. Önismeretünk - legyen szó magánéletről, politikáról múltról vagy jövőről életről halálról szerelemről - katasztrofálisan rossz hatásfokkal működik. Nem csoda: tükör által homályosan látunk. Utánunk a képözön: nézzünk bele a képernyő kellős közepébe.