Kettőnk könyve (dedikált) [antikvár]

Előzéklapon szerző dedikálása. Első borító széle kissé sérült.
Hisz Ön a lélekvándorlásban? Vagy már előző életében sem hitt az ilyen maszlagokban? De amikor anno először meglátta a szerelmét, ugye úgy érezte, mintha már ezer éve ismernék egymást? Bár józan ésszel valószínűbbnek tűnik, hogy az egész csak egyszerű kémia. Viszont a kis unokája szemében azért felvillan olykor a rég elhunyt nagypapája parázs tekintete? Lehet, hogy a jó öreg újra visszatért közénk? Vagy csak a gének incselkednek ilyen huncutul? És az a probléma? Tudja, amelyik újra, meg újra piszkálja, kísérti Önt. Az is csak a véletlenek kegyetlen szövevénye? Pedig olyan következetesen kering ön fölött, mintha tudatosan pécézte volna ki magának, hogy megkeserítse ezt az egyetlen életét. Akkor mégis csak karmikus teher lehet? Érvek és ellenérvek úgy kergetőznek a fejében, mint visongó gyermekek az óvoda kertjében? Mindegy, ne is morfondírozzon rajtuk! A lényeg úgyis csak az, hogy ön képes-e még hinni... Igen! Hogy képes-e hinni a szeretetben. Ja! És, hogy képes-e gyakorolni is azt.