Kincs István írói félszázada (dedikált példány) [antikvár]

Kincs István, Kőszeg városának harminchét évi működés után nyugalmazott plébánosa, pápai prelátus, vámosgyörki apát, a Szent István-Társulat Irodalmi OsztálySnak, majd a belőle alakult Szent István Akadémia III. osztályának rendes, 1941-től tiszteleti tagja^ július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony napján, megérte pappá szen-telésének ötvenéves fordulóját, augusztus 2-ika, a Porziuncula-búcsú napja pedig mint aranymiséjeé virradt rá Kőszegen. Az első dátum_ot az ottani női domonkosok zárdatemplomának csöndjében ünnepelte, mint intézeteiknek negyedszázadnál tovább volt igazgatója, a másodiknak a Jézus Szíve-plébániatemplom volt színhelye. Fájós lábai miatt nem. mutathatta be maga a szentmisét, de magához vette az Ür testét, s végül egyetemlegesen áldást osztott. Kevés szem maradt ott szárazon. A jelenvoltak tömege ritka jelenségnek lehetett szemtanuja. Láthatták az áldásosztót a neki kijáró, de soha igénybe nem vett főpapi díszben ; inlulásan és pásztorbottal, melyeket aztán nyomban odanyújtott a segédkezőknek. Papi érdemeit evangéliumkor plébános, utóda, a költő Székely László tagtársunk méltatta, délben megjelentek otthonában jókívánságaikkal az egyházközség, a város, a kerület képviselői, barátai, tisztelői, köztük egykori püspöke, gróf Mikes János is, befutott Akadémiánk Elnökségének ünneplő sürgönye, a nyilvános ünneplést azonban megakadályozta határozott tiltakozása. így irodalmi pályája méltatására sem kerülhetett sor, pedig ennek is elérkezett, sőt már túl is haladt a félszázados jubileumán. De minden hivatalos ünneplésnél közvetlenebb, lelkesültebb volt az a rajongás, mellyel aznap s a rákövetkező vasárnapon a lakása és a templom közti útvonalon híveinek serege : nők és férfiak, gyermekektől az öregekig, urak és egyszerű emberek, magyarok és németek, egyaránt körülvették. Az örömtől ragyogó, a megindultságtól könnyes arcokon a szívek szeretete és hálája jutott kifejezésre.