Kiválasztottak (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Szépreményű újságírói pályám első munkanapján főnökeim a lapnak otthont adó, patinás épület talán legeldugottabb szegletébe, egy folyosó végi, sötét kis szobába száműztek. Abban a szobában zakatoltak-kattogtak ugyanis a telexgépek, melyek folyamatosan ontották a híreket a világ minden tájáról. Ezeket a híreket kellett valakinek átrostálni, és gondos mérlegelés után a megfelelő szerkesztők asztalára továbbítani, a maradékból pedig az utolsó oldalra elkészíteni az elmaradhatatlan „Színes világ" válogatást. „Itt majd megtanulod, mi a hír " No, jó, de kitől? A félhomályos szobának egy jó kedélyű, energikus kolléga volt a lakója, aki csalhatatlan magabiztossággal csattogtatta szerkesztői ollóját az elapadhatatlan telexpapírokon, s lenyűgöző pedantériával ragasztgatta fel a kiválogatott anyagokat a kéziratpapírokra. (Hja, néhány perccel a számítógépes szövegszerkesztők világa előtt jártunk még ) Ez a kolléga alaposan végigmért, konstatálva, hogy ezentúl meg kell osztania velem néhány négyzetméteres birodalmát, aztán minden különösebb hűhó nélkül mesélni kezdett. Mesélt az érdekes és kevésbé érdekes hírek jellegzetességeiről, a néha derékig érő telexpapír-kígyókról, a többi kollégáról, a szerkesztőkről, a szerkesztőség titkairól. Mesélt a helyi politikusokról, és egyéb potentátokról, akiket megismert, és azokról, akiket jobb lett volna nem megismerni. Mesélt a riportokról, amiket elkészített, és amiket még csak megírni szándékozott, aztán, hogy másról is szót ejtsünk, mesék kedves íróiról, hőseiről, és persze Nagyváradról, a Partiumról, s szép Erdély országról