Költő szomszédja voltam (dedikált példány) [antikvár]

Valamikor 2003 januárjában rám telefonált Dani Márta, egykori franciatanárnőm, s azzal az ötlettel állt elő, hogy ö szívesen tollba mondaná nekem Horváth Imre költővel kapcsolatos emlékeit. Megtisztelő megkeresését köszönve hirtelenében azt javasoltam neki, hogy az talán sokkal szerencsésebb volna, ha maga vetné papírra az emlékezetében tárolt történéseket. Miközben szabadkozott, hogy neki soha nem voltak írói ambíciói és hogy tehetsége sincs ehhez, hangjából egyre jobban kiérződött a csalódottság. Nem akartam kedvét szegni, belefojtani az ötletét, s azt javasoltam: rendben van, mégiscsak üljünk le, beszélgessünk Imre bácsiról és feleségéről, Margit néniről. Afelől ugyanis szemernyi kétségem sem volt, hogy a Horváth házaspárról, az ö mindennapi életükről rengeteget tudhat, hiszen bő húsz esztendőn át szinte naponta szomszédolt őnáluk. Kételyeim inkább amiatt voltak, hogy: egyáltalán érdekelhet-e ez még valakit odahaza, Nagyváradon, Erdélyben, avagy emitten az anyaországban. E vaskos kételyem dacára június első napjainak egyikén mégiscsak elindítottam a hangrögzítő masinát.