Körmendi Lajos világa I-III. [antikvár]

ElőszóEz az írás a szeretettel kezdődik.Ebben a Körmendi Lajos pályakezdése című könyvben, a Körmendi Lajos világa első kötetében egy tanárember a barátjáról ír. Nem úgy, mint aki messziről jött hozzá, hanem úgy, mint aki ismerte. Nem megrendelésre ír róla, hanem a maga jószántából, mert kötelességének érzi az írást. Senki sem kérte rá, tehát senki sem irányítja, hogy mit és hogyan írjon róla: csak a barátságuk és a barátjával közös nép- és emberszeretet. Ez a tanárember valaha még tanított is, és szerette a szakmáját. így az a véleménye alakult ki, hogy az írókat, költóTcet csak a műveik középpontba állításával, érzékletes múTcöz-pontú elemzéssel lehet közelebb vinni az emberekhez. Ez a tanárember tehát ezért kíváncsi a művek titkaira, és ezért érdekli a művek szépségének megfejtése és továbbadása. Amikor a tanárembernek valaha volt egy irodalmi önképzóTsöre, ott, akkor úgy csinálták: elmondták, idézték a műveket, verseket, aztán elemezték, és végül megszólalt a jelen lévő alkotó, például Szabó Pál, Sarkady Sándor, Pádár Julianna, Serfőző Simon, Erdei-Szabó István, Kiss Tamás, Körmendi Lajos. Érteni és érezni lehetett az író világát. Ezért mondhatta azt 2003. április 13-án, a költészet napi ünnepségen Körmendi Lajos: Olyan volt nekem ez a délután, mint egy kitüntetés. Mint egy díj."Aki tehát itt Körmendi Lajos világáról ír, semmiképpen sem akar címkékkel rábeszélni" a művekre. Egyszerűen csak a művek elemzéséből állapítja meg: Körmendi esetében egy remek nagykunsági, nemzeti témákat előtérbe helyező népi íróval van dolgunk, aki kitalálja, megteremti, sőt kijelöli tipikus körmendis egyéni tájegységét, felfedezi a jelképes többlettartalmait sugárzó otthoni táját, a Barbaricumot, mint valaha, 1905-ben Ady Endre a magyar Ugart. Ezt a tájhazát lakja be, telíti élettel, nyersen, érzelmesen, de sohasem provinciálisán. Értékkereső kritikus szemlélete, szókimondása észreveszi az értékhiányt is, de népe szívósságát is. Pályakezdése legnagyobb verse a Mifelénk, amely az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudja. Egy-egy montázsa groteszk képében képes tárgyiasítani a félelmet és a humort, a tájhoz, szűkebb pátriájához való ragaszkodásában a parázsló hazaszeretetet. Körmendi otthon van a szülőföldjén, meglátja a kátyús, sáros utak nehezen járható, ám jövőt ígérő voltát is a rajta járó, a túlérzékeny vallomástevő kisiskolás, a táltos kisfiú személyében. Ezért aztán e könyv írója arra gondol, hogy munkája talán segíthet a Kunságnak, közelebbről: Karcagnak és Berekfürdőnek, illetve a nagykun városoknak: a Hatkunságnak", de másoknak is Barbaricumban, ha megmutatja, milyen kiküzdött értékek vannak a Körmendi-művekben. (Másképpen mondva: ne becsüljük le a kortárs irodalmat.)5