Kristályhágóján a vágynak (dedikált példány) [antikvár]

Alszol Legyen hát álmod édes, kellemes. A vad vidéknek torzó képeit tépd széjjel. Az Éden kertje lesz hová megérkezel. Őrzi lépteit a lábad nyomának a smaragd fű, mely illatát gyümölcstől lelt részeg sóhajjá sírja. Tagadd hitét a páratelt földnek. Bölcstől hitet ne váij. Valld magad hazugnak. Add nekem magadat. Fösvény ne légy. Csermelyek ahol zúgnak, hozzám vezet el minden ösvény. A két karom szobrot ölel ma még a lázadó, gyönyörű test helyett. Testem, ha izzik, ha parázs, ha ég, emlőd gyümölcse kezemben felvett formája az eljövő Tavasznak. A tűz támad fel így az erdő avarján. Érzem hites malasztnak bódító kéjét, mely szent igéket nemző. Mert én nem engedlek el, ha már egyszer megszereztelek magamnak. Mint a túltelt folyókban az ár, hajamba kócos hínárok tapadnak. Vén arcomat szépítsd te meg. Én nem árulom el: megcsókoltalak. Mekkát óhajtó zarándok kék egén te vagy az Eszme, te vagy a Nap. tó» t .»:(,( I í' ' • ! I ' , ! i ''í.' il: I 'i , ! ! ,'r'V!' • . .'•• pl ' I.!'; Íí < ' ^ ! .1 [f'