Körkörös védelem [antikvár]

"Az alezredes melléje lépett. Most látta, milyen érzékien ívelt ajka van a lánynak. Derekára tette kezét. Maria az asztal felé suhant, akár a játékos macskák, könnyedén, nesztelenül. Az alezredes fogta a pálinkásüveget, két pohárba öntött ki a diópálinkából. - Egészségünkre! - Maria alázatos, tartózkodó mozdulattal nyúlt a pohárért. Ugyanilyen volt a lány ajka: alázatos és tartózkodó. Az alezredes, miközben végigsimította haját, magához szorította. Odaadást és melegséget érzett, a vonalak, a láb, a derék, a váll harmónikáját, már tenyerében volt a tökéletes félgömb, mely egyszerre volt kemény meg lágy, és a férfi belemarkolt, beletemetkezett ebbe a ringató puhaságba, egyre bódultabban süllyedt vissza a gyermekkorban, az árvaságot feledtető szeretetbe, úgy érezte... Maria nagyszerű comjai közt most már egyikőjük sem a maga árvaságával küszködik, és önzetlen akart lenni, legalább most, a pillanatba sűrített boldog idők hullámzásában, azt akarta súgni, hogy köszönöm, teste megfeszült, és ekkor nagyon közelről, nagyon józanul azt mondta Maria: - Ugye nem végzik ki? Ugye megtiltja, hogy kivégezzék! A széken hevert a lovaglókorbácsa. Azzal verte ki a lányt a szobából. Ruháját fölkapva, vinnyogva szaladt ki Maria a sötétbe, ő pedig ott állt az ajtóban meztelenül, és szeméből csurgott a könny."