Kultúra és Közösség 1988/5. (dedikált példány) [antikvár]

I. ISTVÁN ÉVFORDULÓJÁN Rászlai Tibor A HAGIOGRÁFIAI HITEL ÁRPÁD-KORI LEGENDÁINKBAN A középkor számára valóságos, magasabb realitása nem a jelenségek, hanem az isteni lényeg világának volt, a látható világ egyedi vonásait a kor embere nem érezte pontos megörökítésre méltónak. Amennyiben ábrázolásuk mégis szükségessé vált, elegendőnek bizonyult a konvencionális jegyek, típusok alkalmazása.' Az egész érzékelhető világ olyan, mint valami könyv, melyet Isten ujja írt — mondja Hugó de Saint Victore. Benne az egyes teremtmények mintegy az Isten bölcsességének bizonyságául szolgáló jelképek. Ha írástudatlan ember lapozza ezt a könyvet, benne csak a betűk alakját látja, értelmüket azonban nem tudja fölfogni. Ilyen tudatlan az, aki a látható teremtményekben csak a külső alakot figyeli, a belső lényeget pedig nem veszi észre. A bölcs éppen abban különbözik a balgától, hogy a látható dolgok mögött ki tudja fürkészni az isteni bölcsesség szándékát, elgondolását, s így eljut az igazság, a valóság felismeréséhez!^ De mi az igazság, a valóság felismerése Hugó de Saint Victore szerint? Példázata szolgáljon szemlélete igazolásául: a galamb az egyház, lábai a mártírok, akiket a kegyetlen emberek megsebesítettek; azért vörösek tehát az egyház lábai, mert a mártírok vérében jár, akik vérüket ontották Krisztusért. Az ezüstszínű tollazat az egyház szilárdsága, amely olyan erős, mint a tűzben megedzett ezüst. Szárnyainak felszíne égszínkék azért, mert a szemlélődő egyház lelke az ég külsejét utánozza. Szeme sáfrányszínű, az érett gyümölcs színe, mert az egyház érett megfontoltsággal tekint a bizonytalan jövőbe.^ Petrus Capuanus kertjének rózsái között sétálgatva nem a porzókat és a bibéket vizsgálja, de nem is illatukat élvezi (azaz sem tudományos, sem esztétikai szempontok nem vezetik útján). A vörös rózsákban a mártírokat látja, akiket megsebesítettek a pogányok és a szakadárok. A fehér rózsa Szűz Máriát juttatja eszébe. Legértékesebb azonban — mondja — a piros és a fehér rózsa: tövisből születik, zöld a szára, lombját mindenfelé kiterjeszti, fénye felüdít, szépsége gyönyörködtet. Ebben a rózsában a Megváltóra ismer. Példáink, melyek nem egyediek és esetlegesek, a középkori gondolkodás sajátosságaiból azt igazolják, hogy az így látott világ a benne élő ember számára nem tekinthető valóságnak, de látszatnak sem, hanem tiszta szimbólumnak, mely az egyetlen valóságnak: a természetfölöttinek illusztrálását szolgálja csupán.^ Az iméntiek sehol nem tükröződnek oly híven, mint a festészetben. Nem csak, vagy helyesebben nem is annyira általános megjelenésében (ti. kizárólag egyházi célok szolgálatában áll, s ihletője a vallás), hanem elsősorban a szemlélet és a kidolgozás módj ában. A transzcendens keresztény életfelfogás — kevésbé életvezetés — hegemón