Kutyasors (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált.
Gera Pál regényének kutyahősei állhatatosak egymás iránt. A véletlen egymáshoz sodorta őket, elszakíthatatlan kötelék alakul ki közöttük. Jóban- rosszban, tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett. Mondják, az állatregények tulajdonképpen emberekről szólnak. Kívánjuk, hogy a kedves Olvasó is merítsen erőt, vegyen példát hőseinkről, s gondolkodjon el azon, korunkban milyen értékei vannak azoknak a cselekedeteknek, melyek a regény lapjairól szólnak hozzánk. Most is zsákmány után koslattak; két napja ettek utoljára annyit, hogy jóllakhattak, így hát idejét látták az újabb vadászatoknak. A nappalt átaludták egyik rejtekükben, és már az este hamari beköszöntét hírnöklő vörös lepelbe burkolódzott a láthatár, amikor felkerekedtek. Kialakult egy sajátos vadász-rendjük: csatárláncba sorakoztak, és úgy óvatoskodtak az erdőben, és ha valamelyikük észrevett valamit, halkan böffentett. A zsákmány lerohanása Basa jussa maradt, akit, ha kellett, Pletyka is segített; Csakhos még mindig kimaradt ezekből, arra még nem érzett sem bátorságot, sem jártasságot, hogy ilyenkor Basa nyomába eredjen. Ma is lassan poroszkáltak az erdőben, de végestelen hasztalanul, és mire mindent befedett a sötétség, még mindig csak kutakodva kerengtek ide-oda. Véletlenül-e vagy nem, ki tudja, legutóbbi prédájuk maradványainál kötöttek ki; a sutából maradt még annyi, hogy falhassanak belőle. Meg is találták, ott ahol hagyták, nem mozdult onnét, még csak testhelyzetet sem váltott - ami felettébb megnyugtató a vadászó-kutya számára -, feküdt békében, ahogy kelletet; Csahos rohant is volna hozzá, de Basa erőteljes morgására nyugton maradt. Leheveredtek egy bokor takarásába, és fülüket hegyezve vizslatták az erdőt. Mert ugye, sosem lehet tudni, hátha ellenség rejtőzik valahol, óvatosnak kell lennie az erdőjárónak."