Lehetőségek kényszere (dedikált) [antikvár]

Címlapon a szerző dedikálásával! A könyv gerince megtört.
Kőszeg Ferenc annak a kritikai gondolkodású, ellenzéki magatartású értelmiségnek az egyik jellegzetes képviselője a szememben, amely már a hanyatló Kádárkorban az emberi jogok kérdéskörét emelte figyelme középpontjába. És az elmúlt tíz esztendőben is hűséges maradt önmagához. Elfogult vagyok iránta: az SZDSZ-t megalapító baloldali liberális értelmiség ama plebejus demokrata szárnyához tartozik ő egykori szerkesztőtársaival, Solt Ottiliával és Nagy W. Andrással együtt, amellyel a rendszerváltozás kiteljesítése érdekében a legkönnyebben volt elképzelhető az együttműködés a magamfajta liberális konzervatívok számára. Többek között valószínűleg azért, mert őszinteségükben, egyenességükben nem kételkedhettünk. Elek István Egyedülálló és egymagukban álló írásokat talál ebben a kötetben az olvasó. Ezeket a cikkeket egy következetes liberális írta, aki nem doktrinér. Egy makacs ember, aki nem türelmetlen. Egy liberális közszereplő, aki lépten-nyomon szembekerül a liberális mainstream hittételeivel. Egy „politikus publicista", aki az esélytelenség tudatában is kötelességének tartja, hogy igaza mellett érveljen. A magyar politika más irányba fejlődött, mint amilyenbe ő cikkeivel terelni kívánta. A magyar politikai publicisztika nyelve is más lett. Írásai értékét azonban ez nem csökkenti. Ellenkezőleg: mintha inkább növelné. Kiss Ilona Kőszeg Ferenc valószínűtlen kombinációja két hagyományos, ám hagyományosan egymással ellenséges magyar értelmiségi képletnek: finom, szkeptikus irodalmár (ahogy régebben mondták: literary gentleman) és lankadatlan, lánglelkű harcos. Egyszerre. Kőszeg a tolerancia fanatikusa, szélsőségesen mérsékelt. Nem habozik, ha önironikusnak kell lennie. Kritikusabb barátaival, mint ellenfeleivel szemben. Polgár és bohém. Kávéházi professzor és pesti srác. Vallomástévő és körúti patrióta. Tamás Gáspár Miklós