LéleKöltő (dedikált példány) [antikvár]

A mi közös történetünk, azaz az összekapcsolódásunk Nikivel úgy 1,5 éve kezdődött. Teret nyitottann, magamban, annak, hogy valaki jöhessen, akinek egészen egyszerűen adhatok, mindenféle elvárás nélkül, pusztán azért, mert azt éreztem, hogy mindazt a bőséget, amit tapasztaltam kívül az életem minden területén és belül lelki és szellemi szinten, úgy tudom kiegyenlíteni az univerzum felé, ha áramlás van, nemcsak befelé, hanem kifelé is. Nincs kétségem felőle, hogy ezzel nagyjából egy időben Niki is beküldte a maga kis meghívóját számomra a megfelelő postafiókra. Aztán szépen lassan összefonta az élet és persze a földi angyalaink a fonalakat és a kezeinket is egymásba helyezték hamarosan. Vannak az életünkben azok A találkozások, amikről tudjuk, hogy valami fontos és különleges szerepük lesz a sorsunk menetében, amikről érezzük, hogy többé, jobbá tesznek, ahol nincsenek kérdések, emberi játszmák, ahol letehetjük az álarcokat, a védőbástyákat, hisz nincs mitől tartani, Kaptam tehát egy elképzelhetetlenül nagy ajándékot, egy csodálatos barátot, tanítót az életembe, aki bár, mint tudjuk, hivatalosan nem lát, de én mégis életemben először éreztem azt, hogy valaki engem, a valódi lényemet képes érzékelni, LÁTni és a szeretetének fényével csalogatni elő Belőlem mindazt, aki valójában Vagyok. Tanító, hiszen tanúja lehettem annak az elképesztő akaraterőnek, kitartásnak és hitnek, amivel minden egyes órán odaállt a Pilâtes terem ajtaja elé végtelen derűjével, hegyeket mozgató hitével és határtalan bizalommal bennem és mi minden alkalommal belevágtunk az önfelfedezés mélységes óceánjába. Láttam dühöt, haragot, elkeseredettséget, csalódottságot és önostorozást is, ez is a része volt, a Sötéttel is szembe kellett nézni, az is a részünk, de egyértelmű volt, hogy mi ketten a Fény felé haladunk.