Leonardo da Vinci (dedikált példány) [antikvár]

A hagyományok útjait taposó és kiszélesítő tehetségekkel szemben a lángelmék, mint messze előljáró fényoszlopok az emberi fejlődés számára mindenkor új utakat és irányokat jelölnek ki. Áll ez az olasz művészet három nagy héroszára: Leonardora, Michelangelora és Raffaelre egyaránt, akik 1513-ban mindhárman együtt vannak Rómában s akiket épen ezért mint kortársakat, mint hármas csillagzatot együtt szoktak emlegetni, holott Leonardo, aki a 38 éves Michelangeloval és a 30 éves Raffaellel szemben ekkor már 61. életévét járta, tulajdonképen a régebbi, Bramante, Signorelli, Mantegna, Perugino és Giovanni Bellini által képviselt nemzedékhez tartozik. Ez magyarázza meg, hogy a klasszikus művészet, mely az érett Leonardo művészi fejlődésének végső állomása, Michelangelo és Raffael számára csak az ifjúkor problémája, míg éltük második felében a jövőt jelentő korai barokknak és a manierismusnak lesznek a magvetői. Michelangelo szüntelen forrongó, határtalan szubjektivizmusának a hátterében már ott lüktet a barokk kor felfokozott érzelmi dynamikája. Leonardo ellenben az értelmi világ megismerésre törekvő, objektív, kutató, renaissance-művészszellem legnagyobb és legegyetemesebb, utolsó képviselője.