Létezésformák (dedikált példány) [antikvár]

ElőszóE kötet írásai egy interjú kivételével az elmúlt négy évben keletkeztek. Az ember nehezen dönti el, hogy egy effajta kötet összeállításakor mi maradjon ki, és mi az, ami esetleg később, születése után évekkel is méltó lehet még az olvasói figyelemre. Persze aki ír, mindig ezzel a kérdéssel birkózik: érdemes-e, fontos-e, az emberek figyelmére méltó-e az, amit csinál. Aztán általában úgy dönt, hogy talán igen. Vigasztalja magát a szívének kedves élményekkel, melyek egykori tanítványokat idéznek, akik évtizedek múlva is emlegetnek egy-egy tanórát, egy-egy hozzájuk fordulást, egy-egy közös színielőadást, nyári tábort, szakdolgozatot, érettségit, hajdani Berzsenyit, Kosztolányit, Petőfit elemző órákat, Weöres- és Ottlik-sétákat, nagy nevetéseket és közös sírásokat - melyekre ő már, bevallja őszintén, olykor nem is emlékszik.De jólesik persze mégis, ha Dsidát olvas évtizedek múlva is az, akinek én beszéltem először erről a költőről. Ha Ottlikot vesz kezébe annak a gyereke is, akinek jómagam adtam kezébe először az Iskola a határont. És hogyha Radnótit olvas fel a szerelmének, aztán a gyerekének az, akit elvittem Abdára, akivel Csöngén jártunk vagy Kőszegen, Csurgón és Niklán. És hogyha Arany János balladái nem hagyják nyugodni azt sem, aki már réges-régen nem versbeli feszültségeket gyógyít emberi módon, mert orvossá lett vagy pszichológussá.Vigasztalgatja magát az ember mások figyelmével, mert érdeklődésük gyógyítja a magán)^, szelídíti az erőszakot, kedvessé teszi a tündöklő fényt a felhők fölött.