Létlelet (dedikált példány) [antikvár]

Egyszerre hangos és reménytelen csendektől terhes az ország; kettészakadt, mint a viseltes vászoning, ha a benne járó hirtelen túl mélyre hajol, így közeleg felénk az ezredforduló. Vannak, akik hétmérföldes csizmában, mások lyukas cipőben lépdelnek Európa felé, nyakukban zsákokba csomagolt hétköznapjaik minden nehezével.Erről szól az életünk mostanában. Kinek könnyebb, kinek nehezebb, de igyekszik, cipekedik mindenki, hogy célba érjen, ereje, tehetsége, lehetőségei szerint. Rendjén van hát, ha zajjal jár e nagy menetelés, de nagyon kell, hogy mindig legyen, aki közben a le-lemaradók csendjeire is figyel.Mert ugyan jó, ha kimondatik a szociális biztonság alkotmányos joga, de illik tudni, mit is ér, ha a lét alatt és a lét minimumának közelében él hárommilliónyi országlakó; ha háromszázötvenezernek munkából sem jut elég; ha hajlék nélkül tengődik e hazában majdnem minden kétszázadik magyar; ha veszélyeztetett legalább négyszázezer gyermek, s közülük százötvenezer kenyérrel és tejjel sem lakhat jól mindennap, akkor sem, ha akar. És hát éppen e gyermek az, aki mindezt nem érti meg, aki helyzeténél fogva a leginkább kiszolgáltatott, aki sorsa ellen, ha akarna is, jószerével semmit sem tehet. Éppen e gyermek az, aki magárahagyottságában a legmagányosabb, aki szeretet nélkül a legelveszettebb, aki esélyek és támaszok nélkül felnőttként sem lesz más, mint ami volt: lemaradó, végérvényesen esélytelen.A bölcsektől tudjuk régóta már, hogy a boldogság tartós állapot, amit azonban úgy tűnik, nem az ember számára teremtettek ezen a világon. Ezt a tételt látszik igazolni a Harcsás Judit és Sütő Csaba tollából napvilágot látott életízű Létlelet. A szerzők aprólékos korrajzot készítettek grafitceruzával, a lézertechnika korában.Gyalog mentek, mélyre nyúltak, mert amit kerestek, azért szükségképpen mélyre kellett lehajolniuk. És bár a sorsok, mint a sorok, fekete-fehérek legújabb könyvükben, szomorúan igaz történeteikkel mégis azt üzenik: megannyi megpróbáltatás után morzsányi boldogság mindenkinek kijár. Vagy kicsit közelebb maradva a valósághoz, néhanapján kijárna legalább.Ebben hisznek. S azt remélik, ebbéli hitükkel nincsenek egyedül.