Létünk 1999/1-2. (dedikált példány) [antikvár]

BEVEZETŐ „A búcsújárás a vallásos népéletnek egyik legjellegzetesebb megnyilatkozása, a katolikus népnek legmélyebb közösségi élménye, amely Bácskában is bizonyos ünnepélyes keretek, a megszentelt hagyományok között zajlik le." Bálint Sándor 1943-ban a Kalangyában megjelent tanulmányának bevezető sorait idéztük tematikus számunk bevezetőjeként. Hiszen ez a tanulmány volt az első olyan összefoglaló, amely az etnográfia módszerével vizsgálta a bácskai kegyhelyeket. A vajdasági búcsújáró helyek egyháztörténeti és néprajzi vonatkozásaival már foglalkozott a szaktudomány. A hazai és külföldi kutatók elsősorban a doroszlói kegyhelyről értekeztek: Bárth János, Bánszky Mária, Kovács Endre és Raj Rózsa, Csorba Béla pedig a temeriniek tekijai búcsújárásáról írt ösz-szefoglalót. A többi, az egyházmegye által is elismert kegyhelyről, annak magyar vonatkozásairól nem szól a szaktudomány. Bálint Sándor és Barna Gábor a magyar búcsújárást feldolgozó monográfiájában például a nagybecskereki püspökség területén álló búcsújáró helyekről nem találunk adatokat. Egyszerűen azért nem, mert a verseci és töröktopolyai szenthelyekről érdemben még senki sem írt. Az előbbihez, a Passaui Szűzanya filiációjához a dél-bánáti katolikusok zarándokoltak ezrével, a testi-lelki megújulás reményében. Az utóbbi pedig a lourdes-í jelenések hatására jött létre. 1856-ban a töröktopolyai Szűzanya hiteles történetét német nyelven verses ponyva hirdette, a hagyomány szerint ugyanezt lefordították magyarra is, de Berecz Sándor tanító 1934-ben már nem tekintette ezt a szöveget megbízható forrásnak. Az itteni nép szereti a búcsúkat. Korábban tömegesen zarándokoltak a közismert regionális búcsújáró helyekre. A hatvanas évektől pedig a vallásos turizmus is beindult ezen a vidéken. A vajdasági magyarok az elsők között zarándokoltak el Medugorjéba, még tolmácsoltak is a magyarországi zarándokcsoportoknak. Faluhelyen még manapság is a templomi búcsú a legnagyobb ünnep. Erre hazamennek azok is - ha maradt otthon közeli barátjuk, hozzátartozójuk -, akik a jobb megélhetés reményében Szabadkára, Zentára, Újvidékre költöztek. így volt ez már a múlt század közepén is. Az úgynevezett Ormos-gyűjteményben - melyben kérdőív alapján a bécsi udvar a legfontosabb