Lichtig második élete (Dedikált) [antikvár]

Szerző által dedikált példány.
Ez ​a regény egy kisember megpróbáltatásairól szól a XX. század második felében, a háború utáni fájdalmas újrakezdésről, a sors által ráadásnak adott életről. Az államosítás traumájáról. Egy véletlen, vagy sorsszerű statisztaszereplésről ötvenhat forgatagában és az ezt követő bűnhődésről. A konszolidált kádári békeidőkről, majd élete alkonyán ősei tradicióihoz való visszatérésről. Az öregedésről, és halála után a fia részére tartogatott meglepetésről. És miközben egy megrendítő apa-fiú barátság is átszövi a történetet, korkép rajzolódik ki a >. De főleg arról akar szólni, hogy hogyan képes tovább élni az ember, ha a lelke soha be nem gyógyuló mély sebeket kapott, és emiatt soha nem tud nevetni? 1945 február 13-ának zimankós reggelén egy szökött munkaszolgálatos előbújik budai rejtekhelyéről, átkel a zajló Dunán, és hazaindul az elpusztított városon át. De a kifosztott erzsébeti ház üres, senki sem várja. Hónapokon át remények és kétségek között várja vissza családját, mindenhonnan lesi a híreket, nem adja fel, az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodik, míg néhány hónap múlva meg nem érkezik a bizonyosság: nincs értelme tovább várnia. Egy vidéki kisvárosba költözik, ahol kerékpárboltot nyit. Az üzlet jól megy, újra családot alapít. Belép a kommunista pártba, lelkes társadalmi munkás. 1950-ben váratlanul államosítják az üzletét, fellázad, ellenáll a hatósági intézkedésnek. Majdnem súlyos árat fizet érte, de megússza. Mindent kezdhet elölről. Visszaköltözik a fővárosba, azonban nem talál képesítésének megfelelő munkahelyet. A forradalom első napjaiban beválasztják a gyár munkástanácsába. Megtorlásként elbocsájtják, kényszerűségből önálló lesz, két sorstársával mechanikai műhelyt nyitnak. Csak néhány év múlva tud megint elhelyezkedni egy állami vállalatnál, és onnan is megy nyugdíjba amikor eljön az ideje. Megöregedve visszatalál ősei vallásához, de legalábbis a közösségéhez. Újra előtolul és kínozza a fájdalmas múlt, egyre inkább magába fordul. 1989 július 6-án, az év legmelegebb napján fejezi be földi pályafutását, szívinfarktusban. Ugyanazon a napon, amelyen Kádár János is elhalálozott. A temetésén két volt bajtársa elmeséli fiának, hogyan mentette meg az életüket a fronton. Ő maga soha nem beszélt erről.