Margitsziget (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált.
"A keskeny parkban, hol jobbra is, balra is láthatja felcsillanni olykor a Dunát, a mulandóság folyamát, a szinte már túlságosan szép virágágyak között, az alsó és a felső vendéglők között, itt szoktunk gyermekek lenni és itt szoktunk megöregedni" - írja Mars-lakóknak szóló útikalauzában Szerb Antal. Budapest legszebb parkját, a Margitszigetet régebbi és újabb leírások gyakran nevezték „a Duna gyöngyének", „tündérkertnek", „földi paradicsomnak" - elsősorban kivételes fekvését, gyönyörű növényeit és gyógyhatású hévizeit emlegetve. Ma is szívesen keresik fel nemcsak a Budapesten tartózkodó idegenek, hanem a helybeliek is. A sziget különleges szerepet tölt be Budapest életében. Park és hőforrás persze másutt is van. Ez a park azonban egyszersmind sziget, méghozzá egy nagy folyam - és egy nagyváros - közepén. A vízölelte sziget, amelyet az ősi közeg elválaszt a szárazföldtől, ugyanakkor össze is köti vele, mindig is vonzotta az embereket, serkentette képzeletüket, s szemükben szinte mitikus jelentőségűvé nőtt (gondoljunk csak „a boldogok szigetére" vagy akár Jókai „aranyemberének" dunai szigetére). Az emberiség történetében persze a nagy tengeri szigetek voltak igazán fontosak, de kis kontinentális országunkban be kell érnünk a folyami szigetekkel. A Margitsziget ezek sorában is a kisebbek közé tartozik, szinte eltörpül a Csallóköz, a Szentendrei-sziget és a Csepel-sziget mellett. De a fekvése - Buda és Pest között -, ezzel összefüggő múltja és jelene kiemeli a Duna középső folyásának kisebb-nagyobb hordalékszigetei közül, méretéből adódóan pedig szinte minden pontján érzékelhető: szigeten vagyunk.