Még a színen vagyok (dedikált példány) [antikvár]

A rákoskeresztúri balerina hetvenhárom évesen is szívesen spárgázik és önfeledten táncol.Közhely, de vitathatatlanul igaz: minden ember élete egy regény, vagy legalább is egy novella... A fenti megállapítás fokozottan igaz hősnőnkre, Farkas Viola egykori balerinára, akinek az életútja bizony két kötetet is megér...A szóban forgó hölgy is így vélekedhetett erről, hiszen fordulatos élete történetét írta meg és adta meg, és adta ki két kötetben: 2004-ben Másodvirágzás", tavaly pedig A boldog boldogtalan" címmel. A hetvenharmadik esztendejében járó ősz hajú, ma is csinos, formás hölgy etalon lehetne korabeli társainak. Nézzétek, lássátok, nagymamik! Igen! így kell - így lehet kinézni ebben a magas sorban. Ilyen derűsen, örökké mosolygósan. S akkor még meg sem említettük, hogy Viola nagymama rendszeresen fellép, mint szólótáncos. Úgy ropja a csárdást, a polkát, a kénként, megy le spárgába, és emeli a lábát a feje búbjáig, hogy a fiatalok is megirigyelhetnék. Nem vitás, az örökifjú hölgy művész. Sőt mi több: profi életművész.De hagyjuk őt is szóhoz jutni. Az alkalmi személyzetis" tollforgató egy kis életrajzot kér.- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem, Révaranyos községben, amelyet ma Aranyosapátinak neveznek - meséli. - Pár hónapos koromban szüleimmel felkerültünk a fővárosba, nevezetesen Rákoskeresztúrra, a jobb megélhetés reményében. De reményeink hamar tovaszálltak, édesapám 1945-ben, negyvenkét évesen meghalt. Rákényszerültünk, hogy tizenöt esztendősen én is elmenjek pénzt keresni. A Ruggyanta gyárban kezdtem el segédmunkásként dolgozni. Nem akarok panaszkodni, de ahogy mondani szokták: nehéz gyerekkorom volt.