Miért sírnak a metaforák? (dedikált) [antikvár]

Az egyik közreműködő szerző által dedikált.
Valamely költői életmű értelmezését nemcsak a költő saját kultúrája határozza meg, hanem az olvasóé is. Ami a magyar olvasót elsősorban megragadja Philip Larkinban, az a mássága. Kevés olyan költő van, aki az angolságot annyira jellegzetesen, egyszersmind annyira egyedi színekkel képviselné, mint ő. A mi szemszögünkből nézve lírája informatív funkciót hordoz, sőt az idegenség egzotikumát kínálja. Mint tanár is úgy tapasztaltam: a 20. századi brit mentalitás kiválóan oktatható versei segítségével: szobája jellegzetesen angol szoba, hétköznapjai szürkeségét angolságuk miatt fogadja el a költő, ünnepeinek nemzeti jellegük miatt örül. Ez a másság azonban csak azért fontos számunkra, mert ugyanakkor megtaláljuk a közös nevezőt (vagy nevezőket) is. Ilyen mindenekelőtt az identitásépítés központi jelentősége. Az, ahogyan Larkin a beavatás, a magány és a halál problémájával foglalkozik, a másik emberré teszi a magyar olvasó számára. A fönti témakörök azonban nem jelentik azt, hogy a Larkinlíra pusztán nyomasztó, komor hangulatú költészet volna. Olvasása igazi szellemi kaland: egyszerre intellektuális és érzelmileg megragadó, humoros és szomorú, maradi és posztmodern. Ami engem elsősorban megragadott benne, az az agnosztikus szemlélet, amely minden látszólagos zárkózottság ellenére rendkívül nyitottá teszi. Ebbe a világba hívom az olvasót szeretettel.