Mire minden jóra fordul (Dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált példány.
„Igazság szerint egy szemét alak, sosem hittem volna, hogy ilyesmire vetemedik. Nem tudom, mi késztette erre a lépésre, ám semmiféleképpen nem a kényszer. Hacsak nem voltak olyan sötét dolgai, amiről nem tudok. Hozzám fordulhatott volna, ha bajba került. Ahogy a múltban is igyekeztem segíteni rajta, már csak a húgom miatt is. Tanácsokkal, s ha kellett volna, pénzzel is támogattam volna. Csakhogy ő ment a hülye feje után, mint mindig. Amerikába? Na hiszen, oda jó helyre ment Ott pont ilyen tehetetlen emberekre várnak tárt karokkal Na, de ott majd megtanítják, hogy hiába várja a sültgalambot. Nem fog a szájába repülni. Irénke nélkül meg végképp nehéz lesz neki. Ugyanis, ha valamire vitték, ha valamit megszereztek az életükben, amit persze a hülyesége folytán könnyelműen elherdált, azért mind Irénkének tartozik hálával. Azt nem állítom, hogy nem dolgozott meg semmiért, ilyen rágalommal még Matyit sem illetném, mert hiszen dolgozott ő világéletében" „Alig tett néhány lépést, alig vált láthatóvá a ház előtti kis tisztás, megdermedt. Erezte, hogy fejébe tolul a vér, forróság önti el egész testét, szíve hevesebben kalapál Hatalmába kerítette a rémület, mint a sarokba szorított védtelen állatot, amikor ösztönei megsúgják neki, hogy az egyetlen kiút sem járható. A fészer mögött felkapaszkodhatna a dombra. Alig néhány meredek lépés, időben talán két perc az egész, és védelmébe veszi az erdő. Mégsem mozdult. Nemcsak teste, agya is megbénult. A mobilház előtt egy rendőrautó állt, s most hitetlenkedve meresztette szemét az autóra. Akár egy idegen bolygóról idepottyant, sosem látott, furcsa jármű tárult volna a szeme elé. Nézte csak mereven, s előbb lassan, majd egyre gyorsabban ingatni kezdte fejét, mintha el tudná vele tüntetni a rémisztő képet. Ám ahogy ő sem, a rendőrautó sem mozdult. Végre felfogta, cáfolhatatlan valóság az, amit lát. Értem jöttek! - volt az első gondolata. - Megtaláltak!"