Múltidéző mesterségek (dedikált példány) [antikvár]

Parti Nagy LajosSámfák táncaFranki Alionától kaptam anno egy cd-t e kötet tervezett anyagával, és kaptam egy listát, mely alapján a cd-n el kellett volna igazodnom, de a számítógép közbeszólt, s egy elég sajátos rendben játszotta le nekem a képeket, nem boltonként és nem mesterségenként. Összevissza, ha létezik ilyesmi.Eleinte zavart, azután ez, a digitális logika titkos rendje lett a valódi sorrend, az esetlegesség lett a rend. Mindenesetre mint amikor újravágnak egy filmet s befűzik megint- az imigyen átkevert képek között azonnal viszonyok teremtődtek, együttállások és feszültségek keletkeztek, az új sorrend egymásba mosta, összevonta a különféle céheket és professziókat, elfedett és megmutatott, átértelmezett és újraértelmezett. E nagyszerű, szeretetpontos fényképek bármilyen konstellációban ugyanazt mondják, sugallják, közvetítik, persze hogy mit, az, műalkotásokról lévén szó, legföljebb csak körülírható. A dolgozó emberről szólnak, mondom, magamnak is váratlanul, s nézem aztán ezt a szegény, szétkoptatott frázist, amit talán életemben nem írtam le így. Nézegetem, forgatom, végül mégse húzom ki. Ahhoz, hogy egyszer majd kilógják magukat a szavak, kell őket néha használni, nem? Épp a legkopottabbak a leghálásabbak. Az ember pedig tényleg dolgoztában ember. Föltéve, ha a munka nem robot, nem kapszli-kapdosás, hanem értelmes emberi tevékenység. Létrehozás, kézművelés, alkotás. Fogaskeréké, paplané, alvóbabáé, ebből a szempontból mindegy. Noha a tematikából következően az egész kollekció mögött ott a nosztalgia, a szomorúság, a rezignált tűnődés (hogy vajon Szabó Adorján Csík-Rend" Divatszabó tábláját, például, mikor öntik el végképp a kínai konfekció habjai), mégis, sokkal inkább jókedv, fatális életöröm.