Múltidőben (dedikált példány) [antikvár]

ELOSZO AZ ELSŐ RESZHEZ A kis kötetben, melyet kezében tart az olvasó, gyerekkorának, ifjúságának emlékeit idézi fel a szerző. Címlapján megjelenik két évszám: 1931-1949. A születéstől a felnőttkor küszöbéig vezető 18 évet két szakaszra bontja a történelem. A harmincas évek izgalmai még alig észrevehetően jutnak csak el egy Dunántúlon növekedő kisfiúhoz. A második világháború első éveinek eseményeit is csak fél füllel észleli. „Hallgattuk a bécsi (német) rádió különjelentéseit az Atlantióceáni tengeralattjáró-csaták eredményeiről, a végén elhangzó En-gelland-Liedet, maid aHorst-Wessel-Liedet, és hittünk a német győzelemben. Ez persze számunkra nem így vetődött fel, hanem csak egyszerűen elképzelhetetlennek tartottuk, hogy az a világ, amibe beleszülettünk, véget érjen, keretei megsemmisüljenek. Api sokáig elhallgatta előttünk véleményét, de még ma is élénken előttem áll az a vasárnap este 43 elején, amikor a rádió bemondta, hogy a németek feladták Sztálingrádot. Api, aki szeretett szentenciózus kijelentéseket tenni, ekkor felállt, és így szólt: »A németek elvesztették a háborút.« Megdöbbenve és hitetlenkedve fogadtuk, hiszen a front a Volgánál, számunkra szinte egzotikus távolságban állt." Még három év telt el ezután, de '45-ben hadszíntérré válik a Dunántúl is, és a 14-18 éves ifjúnak megrázó tapasztalatokat kell átélnie, feldolgoznia. A címlapon két városnevet is olvasunk. Győrhöz, majd a győri bencés ginmáziumhoz a gyerekkor. Tatához s az ott megtalált piarista iskolához, szerzetesközösséghez a háborús év meg a rá következő átalakulások esztendei kötik az emlékezőt. Mi lehetne elevenebb egy gyerek érdeklődésénél, amellyel először csodálkozik rá a körülötte levő világra? Csupa szem, csupa fül vagyok? A gyereknek még az orra is szimatokra nyílik, mint a jó kutyáé. A gyermekkori Győrt még most is a hajdani szagok emléke idézi fel a könyvíróban: