Nagykőrös története és néprajza a XIX. század közepéig I/1-2. (dedikált példány) [antikvár]

Arany János a "Vén Gulyás" című költeményét 1855 májusában írta, miután kedves tanártársai, Szilágyi Sándor és Deák József társaságában kilátogatott Inárcsi Farkas Elek birtokára, Nagykőrös közeli pusztájára, Tetétlenre. Itt ismerhette meg a koszorús költő Csonka Mártont, az agg pásztort, s általa a tekintélyes mezőváros hatalmát tapasztalhatta meg. Marci bácsi, a századnyi kort megélt pásztor ember, aki gulyás volt, a mezőváros egyik legfontosabb gazdasági ágazatában, a jószágtartásban ért meg becsületes kort. S mint gulyás, óhatatlanul is a mezővárosi hatalommal találkozott lépten-nyomon. A "törvénnyel", ha baja esett a jószágnak, veszteség érte a gulyát, vagy ha kárt okozott a marha a vetésben és kaszálóban. A mezővárosi hatóság őrködött a határ biztonsága, rendje felett. A pusztázó hadnagyok, a komiszáros, a pusztabíró járták a határt, ügyelve a rendre. A népdal örökítette meg Nagykőrös hírességét. Azét a városét, amely égbemeredő tornyaival messzi távolra hirdette a mezőváros tekintélyét. A népdal a nótárius nevét is megőrizte, s ezt Arany is tudta. "Eredetileg így szól a népdal: "Gubodi ott a nótáros" - jegyezte fel verseinek 1856. évi kiadásában a költő, de nem tartotta szükségesnek Gubody megnevezését a költeményben, minden bizonnyal, a családhoz fűződő szorosabb baráti szálak miatt. Pedig Gubody János, az egykori nótárius a város egyik legrátermettebb, tehetséges tisztviselője volt (1822-ben hunyt el), aki nem a rettegettetéssel, félelemkeltéssel, hanem a helybéli birtokos nemességgel folytatott kérlelhetetlen küzdelemmel, a köz javáért való áldozatkészségével teremtette meg, azaz, erősítette a város hírnevét.Petőfi Sándor a szomszédos jeles alföldi "hírős várost", Kecskemétet verselte meg, Arany János pedig a népdalban felcsendülő Nagykőrös "híres várost" énekeltette meg Marci bácsival, az idős gulyás emberrel.