Nem alszom... (dedikált példány) [antikvár]

fl PROPOÜ Minden eddigi nyomtatásban megjelent írásom filozófiatörténeti, szociálfilozófiai vagy irodalmi kérdésekkel foglalkozott. Ebből adódóan a stílusa, fogalomhasználata az adott diszciplínához kötődött. Kivételt talán csak a szerelemről írt könyvem jelentett, amely - talán éppen az oldottabb nyelvhasználat révén - több olvasóhoz is eljutott, és két kiadást is megért. András unokaöcsém egyszer azt találta mondani, hogy „Drusza, írj már olyan könyvet is, amit én is megértek!" Amivel csak azt akarta jelezni, hogy válasszak olyan témát, amely kapcsolódik mindannyiunk köznapjaihoz, emlékeihez és tapasztalataihoz. Meg arra is utalt, hogy nem mozoghat valaki állandóan csak az absztrakciók világában. Ezt a kérését megtetézte Klaudia lányom kívánsága, hogy jegyezzem fel a családunkhoz köthető történeteket, és idézzem meg azokat az embereket, akiket sem ő, sem kisebbik lányom, Andrea nem ismerhettek, de akik nélkül a családfa csak üres vázlat lenne. Bele is fogtam a munkába, de mindjárt az elején megálltam, mert kiderült, hogy mindenekelőtt saját magamra kell rákérdeznem. Saját magamra, aki ebben az esetben - Hofi Géza szóhasználatával élve - „magányember" vagyok. A „magányember" nem benzinkutas, pincér, humorista vagy filozófiatörténész, vagyis otthon nem tankol benzint a konyhakredencbe, nem szolgál fel sört, nem mesél vicceket és nem rekonstruál filozófiatörténeti összefüggéseket, hanem saját köznapjainak az alanya. Sokadik közös tátrai túránkon az egyik csapattag - egyébként morvaországi, bútorgyári alkalmazott - azt kérdezte tőlem: „Mivel is foglalkozol te?" Amikor mondtam neki, hogy többek között filozófiával, azt válaszolta, mély megdöbbenéssel a hangjában, hogy „De hiszen te normális ember vagy!" - Nos, ez a „normális ember" fog megszólalni az alábbi lapokon. Nem, vagy csak ritkán fogok bölcseletinek tíínő kommentárokat fűzni a történetekhez. Egyszerűen, szikáran elmesélem mindazt, ami a megelőző bet-