Bővebb ismertető
BEVEZETES
1987 nyarán két napilapunk — a Népszabadság és a Magyar Nemzet — közel egy időben terjedelmes riportban számolt be az újra vízzel elárasztott Kis-Balaton orvhalászainak és természetvédelmi felügyelőinek áldatlan küzdelméről.^ A 20 négyzetkilométernyi vízfelületű, újra éledt tó — mint a két újságcikkből kitetszik — 1985 óta „vízvédelmi célú, zárt üzemű terület," ahol mindennemű horgász- és halásztevékenység tilos. Csakhogy a tilalom nem következetes: a vízügyesek — állítják az orvhalászok — a víz közepén lévő „sziget" belső tavára járnak pecázni. Következésképpen a környező falvak lakói is — okkal-joggal — úgy vélték, hogy csak tessék-lássék mondogatják az illetékesek a tilalmat: senki sem vette komolyan. Aki csak tehette, fogta a halat, s nemcsak sporthorgász módjára, hanem emelőhálóval, turbók nevű hármas hálóval, s a beszámolók sejteni engedik, hogy sok más háló-félével is. Állítólag olyan ember is akadt, aki vejszt épített a nád közé. Pedig az „utolsó környékbeli halász, aki mestersége és hivatása szerint is az volt," már a hatvanas évek elején meghalt!
Történt pedig 1987 márciusában, hogy a vízügyi igazgatóság kis-balatoni igazgatója, megelégelvén a „rablógazdálkodást" és az eredménytelen könyörgést: „ez nem a senki földje, itt nem szabad a préda," személyesen gyűjtötte össze a rabsicok csónakjait. Összesen tizennégyet kötött á maga motoros ladikja után, s a parton ácsorgó érintettek szeme láttára vontatta el. Senki nem tiltakozott, csak akkor derült fény a csónaktulajdonosok személyére, amikor az önmagában a halászatot nem bizonyító vízijármű eltulajdonítása miatt feljelentést tettek „ismeretlen tettes" ellen — holott mindannyiLin jól ismerték az igazgatót.
Az addig megtűrt orvhalászat „tilos" voltának ez a látványos demonstrálása — érthetően — felkorbácsolta az indulatokat. A viták, nézetkülönbségek messze jutott híre miatt keresték meg az újságírók a vízügyi szakembereket — s magukat az orvhalászokat. S mert igyekeztek kifürkészni „a törvényen kívüli emberek igazságát," rá kellett jönniük arra, hogy a halászati tilalom megszegőit túl egyszerű lenne „bűnözőként" elítélni. És megsejtették azt is, hogy a Kis-Balaton halait aligha lehet bármennyire hatékony ellenőrzéssel és szigorú büntetéssel megvédeni. Az egyik orvhalász így fogalmazta meg mindannyiuk elszántságát: ,,Ugy vagyunk itt a faluban, de nemcsak itt, a többiben is, hogy ha ötméterenként állna ellenőr, akkor is bemennénk a magunk haláért. " A csak azért is vállalt törvényszegés belső indítékáról pedig ezt mondta: „Az én házamtól harminc méterre ott fürdenek a halak. Nem tudom én miért, talán halász-ükapám vére is bennem van: nem tudom megállni. "