Operabál (dedikált) [antikvár]

Borítói kissé kopottasak, fedlapján enyhe folttal.
Szabó László Tibor 1938-ban született. A szegedi József Attila tu­domány­egye­te­men vég­zett magyar–német nyelv- és irodalom sza­kon. Később a társa­dalom­tu­do­má­nyok fe­lé fordult, – számos tanul­mányt, cikket és recenziót publikált. Po­li­ti­ka­tu­do­má­nyi kan­di­dá­tu­si disszertációját 1987-ben védte meg a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án. A ki­lenc­ve­nes évek­ben ment nyug­díjba a Bu­da­pes­ti Mű­sza­ki Egye­tem Tár­sa­da­lom­tudo­má­nyi In­té­ze­té­nek Po­li­ti­ka­el­mé­le­ti- és tör­té­ne­ti tan­széké­ről egye­temi do­cens­ként. Néhány éve fordult aktívan az irodalom felé, több írása jelent meg az Ezred­vég­ben, a Nép­szava Szép Szó mellék­leté­ben és külön­böző inter­netes hon­lapokon. A rendszerváltozás után sok magyar emberben olyan illúziók szü­lettek, ill. erősödtek meg, hogy most végre mindenki nyertes lesz. Egy nyugat-európai típusú jóléti tár­sa­da­lom fog néhány éven belül kialakulni. A legtöbben tévedtek, a vesztesek le­sza­kad­tak és a győz­teseknek is embertelen erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy talpon ma­rad­ja­nak vagy valóban nyertesek legyenek. Most úgy tűnik, hogy a magyar társadalom egyre in­kább kettészakad, vannak, akik meg tudják venni a belépőjegyet az operabálba, van­nak, akik kívül reked­nek. Vannak, akik úgy érzik, hogy végre meglelik igazságukat, de az­után kiderül, hogy mégsem a győztesek közé tartoznak. Vannak, akik feladják a küz­del­met és legyalogolnak a társadalmi térképről. Ilyen emberekről szól ez a kötet többnyire groteszk formában, hiszen így ki lehet fe­jezni olyan mély összefüggéseket és társadalmi igazságokat is, amelyeket mindennapi nyel­vün­kön talán nem is tud­nánk elmondani, vagy csak nagyon banális formában je­len­nének meg. Remélem, hogy megértésre találok az olvasónál.