Örökségünk nyomában (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Amikor ismerkedni kezdtem szülőföldem, a Bácska művelődéstörténetével, fel-felsejlett bennem a tanulmányaim során hallott régi vád, hogy ez a vidék csak a jól termő, zsíros földek világa, ahol disznóólszagúak az esték, és ahol a nagy vigadalmak után ócska helyi vinkótól részegednek le az emberek. Igénytelennek és műveletlennek titulálta a múlt századvég Pest-centrikus közvéleménye a Bácskát. Ezért kellett az itteni történészeknek, irodalmároknak, néprajzkutatóknak megvívniuk száz csatát, míg oszlani kezdett az orvul reánk kényszerített renyheség, lustaság buta leple és vele együtt a megalázó, fájó vád. E szakmai csatározás pedig máig tart, mintha nem cáfoltuk volna meg ez ideig százszor is a rágalmakat. Mintha a bőrünk alá, a vérünkbe ivódott volna az örökös bizonyítás kényszere. És ezért szedegetjük múltbéli szellemi és tárgyi örökségünk emlékeit oly rendíthetetlenül, minden apró részletre, mozaikkockára is ügyelve, hogy semmi se kerülje el figyelmünket, hogy mindent számba vegyünk a teljességre törekvés illuzórikus igényével. Sorsunkká váltak középkori vármaradványaink, ókori éremleleteink, feliratos köveink, illetve a nem is olyan régi irodalmi és képzőművészeti emlékeink, meg népköltészetünk, népművészetünk hagyományai. Zombori levéltárosként nyílt igazán alkalmam múltbéli dolgaink jobb megismerésére, hiszen az intézmény egyik legjelentősebb fondját vehettem kézbe, természetesen nemcsak a levéltári előírá- mm