Őszelő (dedikált példány) [antikvár]

„Ezt a kerek erdőt járom én' Balogh József, a pedagógus, a tankönyvíró, az igric, a költő jól tudja, hogy a legtöbb mesében a történet egy ismétlődő folyamat, és a körforgás közepén ott áll egy fa. E fától indul a hős vándorútra, s a körutat végigjárva a fához tér vissza. Ötvenedik születésnapján - egy számvetésnyi kötettel a kezében - ő is visszatért a fához, hogy szerettei, tisztelői, olvasói társaságában megpihenve, erőt gyűjtve újra vándorútra keljen. Kedves barátom, tarisznyás társam, hidd el nékem, hogy egy gyönyörű őszelő napon verseiddel ülők szülőfalum kerekerdejének tisztásán, az őrségi fenyvesek közelében, ahol nevelői élet-utadat kezdted. A kötetednek címet adó "Őszelő" versed olvasása közben megszólalt egy rigó a (vad)körtefán. Emlékszel? - A megyét járva az előadóesteken - egyik versed ürügyén - mindig megkérdeztem, hogy miért sír a rigó a körtefán. - Most nem sírt - dalolt!