Öt és fél évtized a Torony alatt (dedikált példány) [antikvár]

Ajánlom magam Rendhagyó huszadik századi curriculum vitae egy lokálpatrióta szegedi köztisztviselőtől Úgy tartom, hogy egész eddigi életemben kellően szerény voltam. Mindenkor szerettem dolgozni, nem voltak nagyratörö terveim, elérhetetlennek tűnő céljaim, nem törekedtem olyan előnyök elérésére, melyek munkálkodásom alapján vagy annak arányában nem illettek meg. Örömmel töltött el, ha valamilyen feladatomat sikeresen megoldottam. Ha meg valami hibát vétettem, bántott, elgondolkodtatott, önérzetem pedig a kijavítására ösztönzött. Mások ténykedését is méltányolni tudtam, örültem eredményeiknek, de együttérzéssel észleltem azt is, ha hibáztak. Vagyis objektív gondolkodásra és magatartásra törekedtem, bár esetenként volt olyan érzésem, hogy ezt egyesek számomra nem mindig honorálták. Lelkük rajta! Ha mindaz, amit eddig tömör ars poétikaként leírtam, Igaz, joggal merülhet fel a kérdés: Most mégis miért adtam önéletrajzi vallomásom címének az egykori világ akkoriban megszokott, de azóta már divatjamúlt elköszönési formuláját? Miért ajánlom én magamat? A válasz erre szerintem kézenfekvő. Egy olyan átlag-ember, mint amilyennek magamat tartom, jószerivel nem igényelheti, hogy róla más megemlékezzék, méltassa esetleges jótulajdonságait, netán érdemeit, elért eredményeit, kedvező emberi adottságait. (Hibái előbb-utóbb úgyis napvilágra kerülnek.) Nos, ilyen megfontolások alapján választottam azt a megoldást, hogy én legyek a magam históriása, s ajánlom írásom mindazok figyelmébe, akik hajlandóságot mutatnak arra, hogy elolvassák. Bár írásom alcímében azt jeleztem, hogy összeállításom rendhagyó lesz, nem feledve igéretemet, most mégis a szokásos életrajzi adatokkal kezdem. Egyszerű emberek második gyermekeként születtem 1928-ban Szegeden, s mintegy háromnegyed éves kényszerű, a háború miatti távollétet nem számítva mindvégig